A 2019. évi fesztiválról készült videók az esemény Facebook oldalán érhetők el: https://www.facebook.com/NemzetiRegattaHivatalos/
Nyim Község saját fotói videói pedig az önkormányzati facebook oldalon a https://www.facebook.com/nyimkozsegonkormanyzata/ oldalon tekinthetők meg.
Nagy örömmel számolunk be róla, hogy az önkormányzati testület döntésének köszönhetően, idén újra részt veszünk a Nemzeti Regattán, Magyarország településeinek vitorlás fesztiválján, mely ezúttal 2019. június 1-2. -án (szombat-vasárnap) kerül megrendezésre. A tavalyi sikereken felbuzdulva, ebben az évben is számos versenyben fogjuk megmérettetni magunkat. Amatőr vitorlásversenyen, sárkányhajó bajnokságon, települési ízek versenyén, települési stand szépségversenyen, valamint a színpadon is bemutatkozhatunk ezzel öregbítve településünk hírnevét. Megjelenésünket igyekszünk egységesen felépíteni, ehhez a mesét – mint műfajt – hívtuk segítségül. Egy marokNyimesevölgy a Balatonnál – ez az idei év szlogenje. Az előkészületek már javában zajlanak, hogy minden versenyszámban a legjobb formánkat nyújthassuk. A program nem csak a versenyzőknek, résztvevőknek, hanem falunk lakóinak is remek szórakozást, kikapcsolódást kínál, és természetesen a részvétel mindkét nap ingyenes. Az eseményen a települések bemutatkozásai és a versenyek megtekintése mellett az egészséges életmód jegyében szűrővizsgálatokon is részt lehet majd venni, a gyermekeket pedig többek között ugrálóvár, körhinta kézműves gyereksarok is várja. A rendezvény során népszerű előadók koncertjein is részt vehetnek a látogatók: fellép Vastag Csaba, az Irigy Hónaljmirigy, Péterfy Bori & Love Band, valamint a Hooligans zenekar.
Szurkoljunk újra együtt Nyimnek és legyünk részesei egy fantasztikus hétvégének!
Egy VölgyNYIMosoly a Balatonnál 😉
Nemzeti Regattára készül Nyim
Nagy eseményre készül kis falunk, idén először ugyanis részt vesz a június 9-10-én megrendezésre kerülő Nemzeti Regattán!
A Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlásfesztiváljaként aposztrofált, a nyár első balatoni fesztiváljára, mely idén rekordszámú nevezővel, 53 település részvételével valósul meg a várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai jóvoltából.
Nyim nevezésének elsődleges célja az volt, hogy legyen egy újabb a nyimi közösséget, és összetartozást erősítő esemény. Emellett szerettük volna a települést is bevonni a Siófok, és a Balaton turisztikai körforgásába. Mind az aktív, (túrázós, kerékpáros) turizmus kedvelő, mind pedig a családos látogatók számára meg szeretnénk mutatni, hogy itt vagyunk mi is a turisztikai desztinációban, ha a Balatont említjük, már csak pár kilométer a festői szépségű Nyim.
A nyimi csapat a partról is jól követhető vitorlásversenyen mérheti össze tudását, melyen heten vesznek részt, a Sió csatornán zajló izgalmas sárkányhajó versenyben pedig 10 fő küzd majd tőlünk derekasan az evezőlapátokkal.
A nagyszínpadon lehetőségünk lesz bemutatni településünket. Patkó Bandi nevéhez kötődően „betyárosra vesszük a figurát”, és a „Betyársors” című színpadi műsorral készülünk, melyben a nyimi dombok közt bujkáló betyár fordulatos életútját elevenedik meg térségi népdalfüzérek kíséretében.
A rangos fesztiválon a gasztronómia is kimagasló szerepet kap, a Települési Ízek Utcájában helyi specialitásokat kóstolhatnak a látogatók, a Települési Ízek Versenyén pedig Vaddisznópörkölttel, és Nyimi pincepörkölttel nevezünk.
A sátorstandunknál igyekszünk majd bemutatni mindazt a kincset, amire büszkék vagyunk mi nyimiek, valamint lehetőség lesz interaktív kézműveskedésre, és a kovácsolás mesterségébe is betekinthetnek az érdeklődők.
Nagy örömünkre Nyimet Kozma Dominik, a Világ- és Európai-bajnoki bronzérmes magyar úszó is képviseli majd.
A szervezők több ezer látogatóra számítanak a nyárindító siófoki fesztiválon. A Regatta nem csak vitorlásverseny, sokkal inkább egy színvonalas családi kikapcsolódási lehetőség. A 2 nap alatt fellépnek majd: Király Viktor, a TNT, a 15 éves Kowalsky meg a Vega, valamint a Patikadomb zenekar! Az egészséges életmód jegyében szűrővizsgálatokon és tanácsadásokon is részt lehet venni. Természetesen a gyerekeket is rengeteg felfedeznivaló játék, kézműves foglalkozás és program várja a helyszínen. A kétnapos országos seregszemlének ismét Ördög Nóra lesz az egyik házigazdája.
Nyim nem kisebb településekkel méretteti meg magát, mint Budapest, Győr, Debrecen, Veszprém, Zalaegerszeg, Miskolc, Szolnok. A Balaton- parti településeken túl az ország különböző részeiről is érkeznek további résztvevők, így említhető Makó, Nagykőrös, Hajdúnánás, Gyöngyös, vagy akár Kiskunmajsa is.
Jöjjenek, gyertek el velünk a Nemzeti Regattára, szurkoljatok nekünk, és töltsünk el együtt két felejthetetlenül szép, és aktív napot a Balatonnál!
Korábbi képek a Nemzeti Regatta oldalán tekinthetők meg: www.nemzetiregatta.hu