Polgármesteri Köszöntő

 Tisztelt Látogatók!

Isten hozta önöket Nyim Község hivatalos honlapján! Megtiszteltetés számomra, hogy a település polgármestereként, önkormányzatunk, és a vendégszerető lakosság nevében köszönthetek minden érdeklődőt. Célunk volt, hogy weboldalunkon olyan releváns információkat találjon melyek a helyieket segítik a mindennapi ügyintézésben és aktuális információkkal látják el. A településünk után érdeklődő számára pedig hiteles pillanatképet nyúltassunk magunkról.

A Nyim felé közeledő utazót egyre jobban eltölti az az érzés, hogy nem mindennapi élményben lesz része, amikor e minden oldalról dombokkal övezett, védett kis völgykatlanban elhelyezkedő településen időzik.

Először a táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, a település felfedezésre váró lelke. Történelmi nevezetessége a Kási várrom, ettől nyugatra Szent László monostora és a hozzátartozó Szent László puszta, amely a középkori falu helyén található. A Magyar Nemzeti Levéltár számos Árpád-kori oklevelet őriz eredetiben, köztük azt, melyet III. Béla királyunk (1172–1196) bocsátott ki 1193-ban a székesfehérvári keresztes lovagok birtokainak megerősítése végett. Nekünk ez az oklevél azért fontos, mert mérvadó vélemény szerint itt említik először Nyim községet Nun alakban.

Nyim jelenének legnagyobb értéke, mint ahogy a történelem során már sokszor bebizonyosodott az, hogy képes a folyamatos megújulásra, a pozitív változásokra. Teszi ezt úgy, hogy közben tisztelettel őrzi múltja hagyományait. Hiszem, hogy e kettőnek csak együtt van valós társadalmi szerepe, hiszen az elődöktől kapott szellemi örökség ad nekünk erőt ahhoz, hogy élhető községet hagyjunk majd utódainkra. Ebben vállalnak nagy szerepet a helyi civil egyesületek, közösségek.

Barangoljon hát továbbra is kedvére honlapunkon és kívánom, hogy e látogatás kellemes és hasznos perceket szerezzen. Ha pedig sikerült felkelteni érdeklődését, a virtuális kirándulás után kérem, tapasztalja meg Nyim község vendégszeretetét a valóságban is!

Barátsággal:

Pistár Péter polgármester