Abszolút első Nyim a Nemzeti Regattán
Tisztelt Nyimiek, Nyim barátai és szurkolói!
Június 1-2 -án Nyim rendkívüli sikert aratott a IV. Nemzeti Regattán; Siófokon. Mindenki, aki Nyimből részt vett ezen a Magyarországról 50 települést felvonultató megmérettetésen, egy életre szóló élménnyel gazdagodhatott. Ördög Nóra, aki már évek óta a Nemzeti Regatta háziasszonya 2018-ban azt mondta, hogy „Nyim felkerült Magyarország térképére” 2019 – azzal egészítette ki, hogy „nem csak felkerült, de olyan tényezővé vált, akivel számolni kell.”
Ez az eredmény újra bebizonyította azt, hogy magunkért, a magunk boldogulásért mi tehetünk legtöbbet. Azt hiszem kimondható, hogy a kis zsákfalvakra jellemző nehézségek ellenére is jó nyiminek lenni, és ebben a két napban sok ember szemében láttam egy kis irigységet. Bár tovább megyek, sokan gratulációk mellett ki is mondták, hogy mennyire szeretnének ehhez a közösséghez tartozni. Legyünk erre büszkék, és minél nagyobb mértékben ültessük át a hétköznapokba az ott megtapasztalt összetartozást. Ugyanis az a munka, amit belefektettünk a Regattán való részvételbe, akkor hozza meg az igazi gyümölcsét, ha az élet minden területén, a hétköznapokban is számíthatunk egymásra. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy egymást segítve, együttműködve sokkal messzebbre el lehet jutni, mint a másikat letaposva. Persze tudjuk, hogy buktatók mindig mindenhol vannak, de tekintsünk rájuk megoldandó feladatként!
Ehhez a sikerhez sok köszönet is tartozik. Mindenekelőtt a Balatoni Hajózási Rt-nek, hogy lehetővé tette számunkra, hogy indulhassunk a Nemzeti Regattán. Ezt követően mindazon nyiminek és nem nyiminek, aki a „NYIM-i” érzést magáévá tette és szíve együtt dobogott a településünkért. Sok – sok munkaóra volt a felkészülésben az elmúlt hónapokban. Az előkészületekben nagy szerepet vállalóknak külön, ezúton is szeretném megköszönni áldozatos munkájukat, természetesen az összes szereplő, részvevő és szurkoló mellett. Igazi csapatmunka volt! Gratulálok!
Az idei év tematikája szerint Nyim település Nemzeti Regattán való megjelenésének központi témája a „MarokNYIMesevölgy” volt. E köré fontuk a Karancz Katalin által írt, a Kási várban, Torvej Ugron várúrhoz és lányához kapcsolódó mesejátékot. Erre utalt a településünk bemutatkozó sátrának a berendezése is.
Köszönet az általános szervezési munkájáért Bodó Mariannak, és Babodiné Csik Beátának. A színpadi produkció betanításáért, szervezéséért Karancz Katalin színésznőnek (aki munkafelajánlással is támogatta a színpadi megjelenést) és Dormán Eszternek, aki a szereplők összefogásán túl, a díszletek elkészülésének szervezését is magára vállalta. Nikovics Tibor volt polgármester úrnak és feleségének, akik heteket dolgoztak Sall Fannival és sok más segítővel a díszletek festésén. Sok estét dolgoztak, így köszönet illeti Pistár Péternét, hogy a saját készítésű kellékek és jelmezek elkészülhessenek. (Nemzeti Regatta 2019: 2. helyezett)
Főzés: Babodi Attilának köszönöm, hogy mindkét nap főzött a csapatnak és az első nap pedig a versenyprogramban egy finom halászlével rukkolt elő (balatoni, saját fogású halból). Szabó Jánosnak köszönjük, hogy lehetővé tette, hogy egy különleges, Muflonból készült étellel versenyezhettünk, illetve hogy az általa felkért, profi Nótár László chef, aki megtisztelt bennünket, időt szakított ránk, és a hozzásegített bennünket az abszolút sikerhez. (Nemzeti Regatta 2019: 1. helyezett)
Sárkányhajó: Köszönöm a lányoknak és fiúknak, hogy igazi csapatként tudtak működni és az egyéni ambíciókat a csapatérdek mögé tudták beállítani. Köszönet a Siófoki Kajak Kenu Egyesületnek és Kardos Lászlónak a felkészítésért. Kanalas Zoltának a csapat szervezéséért és a Bodó Tamásnak a csapat vezetésért. (Nemzeti Regatta 2019: 2. helyezett)
A település bemutatkozó sátor berendezés: Köszönet Pistár Péternének design -ért a kivitelezésért.
Vitorlás csapat: Köszönet illeti csapatot, annak ellenére, hogy nem jutott tovább, de a tavalyihoz képest (ahol középdöntőbe jutottunk) kétszer annyit dolgozott.
Köszönet illeti a Nyimi Faluszépítő Egyesületet a langalló sütésért és a sok más segítségért. A Nyimi Hagyományőrző és Kulturális Egyesületnek a bonyolításban nyújtott segítségért.
Az anyagi támogatóknak, akik eszközök, alapanyagok, étel- ital és egyéb formában nyújtottak segítséget, hogy ez a közös siker megvalósulhasson. A teljesség igénye nélkül: Potzta Béla, Perrey család (A településnek felajánlottak egy mobil kemencét), Palcsó Péter, Nagy László, Weifenbach Károly, Szabó János, Babodi Attila
A kiegyenlített teljesítmény alapján, 2019-ben a Nemzeti Regattán, az abszolút első hely, Nyim Községé!!!!
Van mire büszkének lennünk! Én személy szerint pedig büszke vagyok Nyimre és Nyimekre!
Barátsággal: Pistár Péter polgármester