Idén is házhoz ment a nyimi mikulás
Ebben az évben is eljött Nyimbe a Mikulás. Sajnos a járvány helyzet miatt idén sem tudtunk közös ünneplést, közös Mikulás várást tartani, hanem családokhoz látogatott, ahol kisgyermekek várták a kis csomagokat.
Volt izgalom, volt sírás, volt, aki végig aludta a látogatást, de mindent egybe véve emlékezetes este volt a gyermekek számára. De persze nem csak a gyermekek számára, hanem a szülőknek is, hiszen a szülő legnagyobb boldogsága, ha a gyermeke boldog.
Reméljük, hogy hamarosan lehetőségünk lesz közösen is készülni a Mikulás várásra.
Addig is legyünk csak nagyon jók, nehogy jövőre virgácsot kapjunk!