Muzsikaszóval, tánccal búcsúztunk a nyártól- Egy VölgyNYIMuzsika programsorozat
A májusban nálunk járt, nemzeti és nemzetközi fórumokon egyaránt elismert és kedvelt, professzionális népzenészekből álló Magyarhang Zenekar augusztus 26-án újra Nyimbe látogatott!
A tradicionális magyar népzenét játszó zenekar rendszeresen lép fel országos rendezvényeken és versenyeken; táncházakban, hagyományőrző közösségekben. Több külföldi folklór fesztiválon is bemutatkoztak Bukovinától Kínán át Nyugat-Európáig, többek közt az Észtországi Tallin visszatérő előadóvendégei. Mindemellett a nyarak során – lokális gyökereiket felelősségteljesen ápolva – Balaton-szerte mosolyt és jókedvet csalnak muzsikájukkal az erre nyitottak számára.
A nyimi nyárbúcsúztató Népzenei Koncert és Táncház során a kárpát-medencei magyar néphagyomány újabb gyöngyszemeit ismerhettük meg. A koncert során: füzesi, széki, palatkai, kalotaszegi, somogyi és még számos más tájegység dallamait, dalait hallhattuk a családi kötelékekre épülő zenekar előadásában. A meghitt, akusztikussá szelídülő koncert után bogyiszlói, majd moldvai táncház következett. Az élmény testközelségét, intenzitását a muzsikáló zenekar körbetáncolása tovább fokozta.
A program a Nyimi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület nyertes pályázatának keretében, a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégiuma – támogatásával, a Nyimi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, valamint civil önkéntesek aktív közreműködésével valósult meg.
Köszönjük értékes munkájukat!
Szeretettel várunk mindenkit a programsorozat további alkalmaira:
09.16.- Csángálló, 10. 22-Hanga Banda