Önkormányzati ciklusértékelő

Posted on

Tisztelt Nyimiek!

Az önkormányzatok életében is elérkeznek azok a fordulópontok, amelyek alkalmával, a választott testület és a polgármester számvetést készít az elvégzett munkáról. Ezt kell tennünk a lassan hátunk mögött lévő 5 évvel is.

Covid ’19 járvány a ciklus első részére erősen rányomta a bélyegét. A világjárvány, településünket is érintő sok keserű eseménye után, sikerült újra indítanunk az életet. Lassan, de biztosan visszatért az élet a rendes kerékvágásába. Köszönhetően a képviselőtestület és a civil szervezetek kitartó munkájának, de leginkább a település új és tősgyökeres lakóinak. ŐK, akik a nehézségek ellenére is tudták, hogy „Magunkért mi tehetünk a legtöbbet” és nem csak beszéltek az összefogásról és az együttműködésről, hanem segítették a rászorulókat, szervezték és részt vettek a közösségi programokon. Anyagi forrásokat kerestek a település szépítésére, fejlesztésére, a közösséget saját anyagi forrásaikkal is támogatva. De, ha az nem állt rendelkezésre, munkájukkal vettek részt a programokban vagy közös munkákban.

Az első időszak nehézségei után aztán felpörögtek az események, mind a fejlesztések, mind a programok terén. Büszkén mondhatja 2019-2024 között regnáló testület, hogy olyan évtizedes problémákat sikerült megoldanunk, amire már régóta kerestük a megoldást. A teljesség igénye nélkül, néhány a projektek közül: TOP plusz út fejlesztési pályázat beadása, térfigyelő kamerarendszer telepítés, optikai internet hálózat kiépítése, Magyar Falu Program keretén belül az útszélesítés és járdaépítés a Petőfi utcában. 2022 -ben került kivitelezésre a „csapadékvíz elvezetés” pályázatunk, amivel együtt a nyimi patak medre is szinte teljes hosszában kotrásra került. Ez a projekt a településünk életében az egyik legnagyobb volumenű beruházás volt, aminek eredményeképpen érdemben csökkenteni tudjuk a villámárvizek káros hatásait. Ezt a projektet is felülmúlta, az idén készült külterületi útfejlesztés, ami teljesen megváltoztatta a Kási vár felé irányuló közlekedést és új perspektívákat nyitott a terület fejlesztésével kapcsolatban.

Környezetünk élhetőbbé tétele és szépítése terén is jelentős előrehaladás volt tapasztalható 2022 -ben. Csatlakoztunk Virágos Magyarország programhoz. Azóta több mint 40db őshonos fát, 250 tő levendulát és 3500 db tulipán hagymát ültettünk az önkormányzat dolgozóival és egy önkéntes közösségi megmozdulás keretén belül. Az Önkormányzat saját beruházásában, támogatók és településen élő segítségével, az Önkormányzat előtti területet sikerült felújítanunk. Ennek célja a környezet szépítése mellett, hogy kulturált parkolási lehetőséget biztosítson falu központjában. 2023-ban a köztemetőben a lélekharang kivitelezését is sikerült befejezni, amire méltán lehetünk büszkék, hiszen egy olyan maradandó műalkotás valósult meg ami sok – sok éven keresztül lesz a településünk szolgálatában és egyben díszíti is azt. Ugyancsak a 2023-as esztendőben tudtunk egy másik, régen elkezdett pályázatunknak a végére érni, ami nem más, mint egy Petőfi mellszobor elkészülte. Ezt az alkotást 2024. március 15-én avattuk fel. Ezeken kívül, ingyenes WIFI szolgáltatást indítottunk a buszmegállókban, a játszótéren, a kültéri fitnesz pályán a Kossuth utcai „patak – park”-ban ( II .világháborús emlékmű, Petőfi szobor, az 1956-os szobor, a Rózsa park környékén és játszótér teljes területén). Az idei évben a településen működő szinte minden egyesület (őshonos és újabb egyesületek egyaránt), magánszemélyek és az önkormányzat részvételével megvalósult összefogásban, a „Nyimi- Nyugi” tanösvény, ami ékes példája annak, hogy lehet együttműködés a régi és az új egyesületek között is. Még két jelentős beruházás folyt ebben az évben, amit mindenképpen meg kell említeni. Az egyik a mobil telefon torony, aminek a műszaki átadása és beüzemelése megtörtént és igaz, hogy egyenlőre csak egy szolgáltatóval (VODAFONE) de működik! A sajnálatosan, gazdasági okokból megszűnő bolt és italbolt újraindítására készülve, pályáztunk az épület felújítására. Ennek munkálatai már elkezdődtek, és az idén be is fejeződik, a bolt-italbolt, nyilvános WC és a kultúrház belső festése a fűtés korszerűsítésével együtt. A felújítást követően talán vonzóbb lesz a vállalkozók számára is a bolt és az újraindítása megvalósul. Az előzőek alapján és a falunkat körbejárva látszik, hogy még sok-sok teendő vár a következő testületekre, de szégyenkeznivalónk nincs. Büszkén tekinthetünk vissza az elmúlt években a képviselőtestület által elvégzett munkára.

Még egyszer köszönöm a település lakói nevében is a testület 5 éven keresztül végzett kitartó és lelkiismeretes munkáját. Név szerint: Bodó Marianna – alpolgármester asszony, Kanalas Zoltán – képviselő úr, Weifenbach Károly – képviselő úr, Resch Gábor – képviselő úr, Pistár Péter – polgármester

Sok sikert és kitartást kívánok mindenkinek az elkövetkező feladataihoz!

Baráti üdvözlettel:

Pistár Péter polgármester