Tegyünk jobbá és élhetőbbé Nyimet!
Kedves Nyimiek!
Még be sem fejeztük az előző év kárelhárítását, de újra elért bennünket egy jelentős esőzés, ami nagy károkat okozott. Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a Petőfi és Rákóczi utca végén megvalósított, bitumenes beeresztéssel készült szilárd útburkolatot is elmosta az eső. Sajnos a falunk anyagi lehetőségei nem tették lehetővé, hogy egy komplexebb, jobban működő esővízlevető rendszert és utat készítsünk azokra a területre.
Őszintén szólva, örültünk annak is, hogy ebben a formában sikerült megvalósítani. A mostani károk kapcsán újra a Belügyminisztériumhoz nyújtottunk be kárelhárítási igényt, melyet valószínűleg még az idén el is bírálnak. Célunk, hogy legalább olyan minőségű úttal tegyük könnyebbé, a két utca felső szakaszán élők és pincetulajdonosok életét, mint a korábbi.
Hamarosan befejezzük a játszótér mögötti híd felújítását. Nagy anyagi forrás híján ez is több éven át tartott, de úgy gondlom, hogy a híd alól és közvetlen környezetéből kitermelt közzel 240 m3 iszap, az elkészült mederburkolat és a híddal ellátott, ugyancsak burkolt árok-becsatlakozás évtizedeken keresztül biztosítja majd a víz biztonságos elvezetését. Idősebbekkel beszélgetve tudtam meg, hogy a meder kb. 30-40 évvel ezelőtt volt utoljára ilyen állapotban. Sikerült a hídkorlátot is megújítani, ami Babodi Attila keze munkáját dicséri, ezáltal a híd és környéke egy újabb szép pontja lesz településünknek.
A játszótér mögött elkészült a szaletli alapozása és hamarosan a Nyimi Hagyományőrző és Kulturális Egyesülettel együtt kezdjük meg a szaletli felépítésének munkálatait. A kivitelezésben nagy segítségünkre van Palcsó Péter asztalosipari nyimi vállalkozónk. Gyakorlatilag a felépítmény az ő, és csapata fogja majd végrehajtani.
Továbbra is munkálkodunk a hamarosan befejezéshez közeledő EFOP-os programjainkon. Bodó Mariann és Babodiné Csík Beáta dolgoznak azon, hogy anyagi és emberi erőforrás álljon rendelkezésre a nyimi felnőttek és gyerekek részére szórakozás, sport, jogi és egészségügyi tanácsadás, egészségmegőrzés és megelőzés területén. Nagy energiát fektettek bele, hogy megteremtsék a lehetőséget gyerekeinknek úszásoktatására, lovagoltatására.
Kérek és bíztatok mindenkit, hogy segítse munkájukat, vegyenek részt a programokon és fogadjuk el, hogy az Európai Uniós pályázatok nagyon szigorú dokumentációs követelménye egy szükséges „rossz”, amit mindenképpen teljesíteni kell. Senki kedvét ne szegje, ha egy fotón kell szerepelnie, vagy aláírást kell megtennie azért, hogy sok-sok program a hátralévő időben is megvalósulhasson. Ilyen pl. a teljesség igénye nélkül a melanóma (anyajegy) szűrés, mely preventív jellegű, aztán a rendezvényeinken zajló tartalmas sport és kulturális programok, lovaglás, úszás, stb.
Kérem minden nyimi lakos, és nyaralótulajdonos segítségét, hogy a meghirdetett programokon, társadalmi munkákon való részvételükkel együtt tegyük jobbá és élhetőbbé településünket!
Barátsággal: Pistár Péter polgármester