Újult erővel megyünk tovább!

Posted on Updated on

2020 első féléve lassan a hátunk mögött van. A koronavírus okozta bezártság nem jelentette azt, hogy az önkormányzat is pihenhetett. A kulisszák mögött továbbra is folytak a pályázatok beadásai, a befejezett beruházások, fejlesztések elszámolásai. Igaz, hogy polgármesteri hatáskörben, de a testülettel konzultálva, megszülettek a működéshez és fejlesztésekhez szükséges döntések. A tavaly októberben megalakult új testület folytonosságot jelentett és polgármesterként büszkén mondhatom, hogy méltó utóda az előző testületnek. Sajnos, a koronavírus járvány az első féléves rendezvényeinket jelentősen átírta, vagy meg is hiúsította. Ezen a közelmúltban megjelent könnyítések csak részben változtattak. Ez azt jelenti, hogy a Falunapot sajnos nem tudjuk megrendezni, de a kisebb létszámú programokat igyekszünk megtartani. Ezekről folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot. A beruházások, fejlesztések terén az idén Nyim újabb nagy lépést tesz előre. A település működtetésében nagy segítséget fog nyújtani az az új épületszárny, amit pályázat keretén belül a konyha / feldolgozó felszereléssel együtt a Leader közösséghez beadott pályázaton nyertünk, összesen 13 millió Ft értékben. A másik óriási és remélhetőleg a Nyimben élők életminőségét nagyban javító beruházásunk a csapadékvíz elvezetési projekt. Az elnyert összeg 165 millió Ft. Az összegből a lehető legtöbb csapadékvíz elvezetési problémát szeretnénk megszüntetni. Azt mindenképpen el kell mondani, hogy a projekt kivitelezésére fordítható összeget csökkenti a tervezés, projekt előkészítés és bonyolítás, közbeszerzés költsége.

Ettől függetlenül, a vízbekötés, a gázellátás kiépítése, vagy az utak szilárd burkolatúvá tétele óta nem volt ekkora összegű fejlesztés Nyimben, és az említettek nem ma voltak.

Az előkészítés ebben az évben, a kivitelezés viszont 2021-ben fog elkezdődni, ami valószínűleg kellemetlenséggel fog járni a településen mozgó, dolgozó munkagépek vagy pl. az útfelbontások miatt.

Játszó tér felőli híd:

Vis Maior keretén belül, sikerül az idén helyreállítani a játszótérnél található híd környékét. Magát a hídfelépítményt az önkormányzat saját költségvetéséből kezdte felépíteni az elmúlt évben, de az idén már befejezését ünnepelhetjük. Így a híd a mederkotrásnak köszönhetően nem csak képes átereszteni az érkező vizet, de esztétikailag is teljesen megújul és az egész település jelképévé válhat. A híd felépítményének elkészítését Babodi Attilának köszönhetjük.

A Nyimi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület pályázatához kapcsolódva, az önkormányzat az egyesülettel közösen épít egy fa szerkezetű impozáns szaletlit, mely az előzőekben elkészült petanque pálya és főzőhely méltó kiegészítése lesz. Terveink szerint világítással, áramvételi lehetőséggel, majd a későbbiekben fix asztalokkal és padokkal lesz ellátva. Az új közösségi tér kivitelezéshez sok – sok szorgos kézre lesz szükség, ehhez várjuk önkéntesek, segíteni szándékozók jelentkezését a később meghirdetett időpontokban.

Előre is köszönöm mindenki erkölcsi, tevékeny és anyagi áldozatát és támogatását, annak érdekében, hogy Nyim szépüljön és egyre élhetőbb és jobb hely legyen.

Barátsággal: Pistár Péter polgármester