Eredményekkel teli évet zárhatunk
Kedves Nyimiek!
Az év vége a számvetés és a visszatekintések időszaka, most én is ezt teszem. Év elején az ünnepek utáni eszmélést követően rengeteg feladattal találtuk magunkat szemben. Egész évben nagy kihívás volt az önkormányzat számára, hogy a COVID közösségromboló hatásait ellensúlyozzuk. A civil szervezetekkel együtt, programok, események garmadát szerveztük, kisebb-nagyobb sikerrel. Csak halkan jegyzem meg, hogy volt olyan rendezvényünk, aminek következtében inkább a COVID állt nyerésre, de hála Istennek, hogy senkinek nem lett komoly problémája.
A pályázatok tekintetében sem fukarkodtunk a munkával. Rengeteg, a ciklusprogramban is meghatározott pályázatot készítettünk elő, adtunk be, vagy kezdtük el a kivitelezését. A teljesség igénye nélkül néhány a projektek közül: TOP plusz útfejlesztési pályázat beadása, térfigyelő kamerarendszer telepítés, optikai internet hálózat kiépítése, Magyar Falu Program keretén belül útszélesítés és járdaépítés a Petőfi utcában. Az elmúlt évek előkészítő munkája után, nyár végén elindult csapadékvíz-elvezetéses projektünk kivitelezése, ami a napokban zárul. Ez a projekt a településünk életében az egyik legnagyobb volumenű beruházás volt, aminek eredményeképpen érdemben csökkenteni tudjuk a villámárvizek káros hatásait. Van még teendő ezen a téren is, de nagyot tudtunk előre lépni. Környezetünk élhetőbbé tétele és szépítése terén is jelentős előrehaladás volt tapasztalható 2022-ben. Csatlakoztunk a Virágos Magyarország programhoz. Az idén, több mint 40db őshonos fát, 250 tő levendulát és 1000 db tulipán hagymát ültettünk egy önkéntes közösségi megmozdulás keretén belül, kb. 50 fő részvételével.
Az Önkormányzat saját beruházásában, támogatók és településen élők segítségével, az Önkormányzat előtti területet sikerült felújítanunk. Ennek célja a környezet szépítése mellett, kulturált parkolási lehetőséget biztosítsa a falu központjában.
A közelgő ünnepre való felkészülés jegyében szeretném mindenkitől kérni, hogy figyeljünk oda az egyedül élőkre. Nekik is jólesik egy jó szó, egy kis odafigyelés vagy egy tányér étel. Végül, szeretnék magam és az önkormányzat képviselő-testületének nevében, mindenkinek áldott, békés karácsonyt és nagyon boldog újévet kívánni!
Barátsággal: Pistár Péter Polgármester