Játékos feladatok várják a falunapon résztvevőket

Posted on

Az idén megrendezésre kerülő falunapon is számos lehetőséget biztosítunk a versengésre. A megmérettetések első helyszíne a játszótér mellett található focipálya lesz, ahol már 8:00 órától kispályás foci mérkőzések zajlanak majd. Külön öröm, hogy idén, több év kihagyás után végre újra összecsapnak a lányok és az asszonyok egymással a focipályán, úgyhogy izgalmas pillanatoknak lehetünk szemtanúi. A háziasszonyok összemérhetik ügyességüket a sütisütő versenyen is, ahol a zsűri tagjai idén is kiválasztják majd a három legfinomabb és legmutatósabb édes-, és a legízletesebb sós süteményt. A petanque szerelmesei 10:00 órától páros versenyen mutathatják meg tudásukat. A főzőverseny résztvevői 12:00 órától foglalhatják el helyüket, így megfelelő idő áll rendelkezésükre, hogy készülő ételükkel elkápráztassák a szakavatott ítészeket. 13:30-tól kezdetét veszi a kugliverseny, ahol szintén párban zajlik majd a megmérettetés. A nap utolsó, de biztosan a legizgalmasabbnak ígérkező versenye
a sörivó verseny, ahol a nevezők számától függően 4-6 fős csoportokban zajlik majd a küzdelem, egyenesági kieséssel több fordulón át. Az értékes nyeremények mellett a szórakozás, kikapcsolódás is garantált, ezért bíztatunk mindenkit, nevezzenek minél többen. Töltsünk együtt újra egy tartalmas napot! Várunk mindenkit sok szeretettel!