Sport- és családi napot tartottunk Nyimben

Posted on

 Az önkormányzati képviselő-testület az elmúlt egy év hatására idén nyáron egy falunapnál kisebb, mégis nívós és a falubeliek számára vonzó közösségi sportrendezvény szervezésére és lebonyolítására vállalkozott. Az EFOP-1.5.2-16-2017-00006„Közösen a jövőnkért – komplex program a humán  közszolgáltatások fejlesztésére Siófok térségében” elnevezésű projekt keretében sikerült olyan kulturális programok lebonyolításához szükséges eszközökhöz, illetve olyan minőségi sporteszközökhöz jutnunk, amelyet sok nagyobb település sem tudhat magáénak. Ezek a teljesség igénye nélkül: rendezvény sátrak, sörpad-garnitúrák, összecsukható asztalok, székek, mikrofonszett, focikapuk, kosárpalánk, labdák, kugli bábuk és golyók, trambulin, kültéri pingpongasztalok, petanque-készlet stb. Ezek az eszközök már az önkormányzat tulajdonát képezik, és ez a sportnap remek alkalmat nyújtott a kipróbálásukra. Ugyan kisebb rendezvényben gondolkodtunk, a falubeliek megvendégelése így sem maradhatott el. Már reggel korán négy bográcsban rotyogott a résztvevőknek szánt ebéd és sorban kezdetüket vették a sportversenyek is. Először a foci, majd a petanque verseny, később pedig a futóverseny izzasztotta meg a vállalkozó kedvű versenyzőket.

Délután a kugli szerelmesei is megmérettették magukat, és azok is találhattak maguknak elfoglaltságot, akik nem versenyezni, csak sportolni szerettek volna. A délutáni motoros kaszkadőr bemutató volt a nap egyik leglátványosabb produkciója, de a sörivó verseny is hatalmas nézőközönséget vonzott. Mindeközben javában zajlott a főzőverseny is, összesen hét nevező csapat kondérjában készültek az ételek. A koraesti eredményhirdetés hatalmas díjesővel zárult, ezúttal csak a legjobbakat megemlítve: a fociversenyen a Bajnokok csapata bizonyult legjobbnak, a petanque versenyt a Babodiné Csik Beáta – Tóth Attiláné páros nyerte, míg a legjobb dobó ezúttal Babodi Györgyné lett. A futóverseny legjobbjai Turbucz Barnabás, Turbucz Bertalan és Jávor Gellért lettek. A kugliversenyt a Bodó Tamás-Palcsó Péter páros nyerte, a sörivó verseny hőse pedig Zsirai Gergely lett, míg az ételek versenyén a Kanalas-team által készített halászlé bizonyult a legfinomabbnak. Az eredményhirdetés után kezdetét vette a hajnalig tartó utcabál, melyen az Ikarusz zenekar húzta a talpalávalót. Egy igazán vidám, családias rendezvényt zártunk idén, és minden egyes támogatónak, segítőnek nagyon köszönjük, hogy ez az alkalom így létrejöhetett.

A fotógaléria az önkormányzati facebook oldalon lapozható át.