Akikre büszkék vagyunk!

Posted on

A 2019. évi XX. Nyimi Falunapon Nyim Község Képviselő-testülete nevében Pistár Péter polgármester és Budainé Vajk Ildikó jegyző asszony „Nyim Község Díszpolgára” kitüntetést adott át Ébellai Albertnek és Potzta Bélának. Nyim Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2019 (V.29.) önkormányzati rendeletének 2. § (1) pontja értelmében. Ez a kitüntetés azon személyek életútjának elismeréseként adományozható, akik kimagasló munkásságukkal közvetlenül hozzájárultak a település fejlődéséhez; vagy akik kiemelkedő szakmai tevékenységükkel emelték, illetve elősegítették a település fejlődését, a lakosság előrehaladását; továbbá a település nemzetközi, illetve civil kapcsolatainak ápolásában vállaltak kiemelkedő szerepet.

Mindkét díjazottról elmondható, hogy nagy lelkesedéssel, kitartóan pártfogolják kicsiny falunkat!  Ezúton köszönjük meg a hosszú évek óta tartó, nemes lelkű támogatásukat!

Az idei évben először került átadásra a szintén Nyim Község képviselő-testülete által alapított „Nyim Község Barátja” kitüntetés, mely ugyanazon rendelet 4. § (1) pontja alapján azon személynek, vagy szervezetnek adományozható, akik nem nyimi lakosok, vagy székhelyűek, de lakóhelyük és Nyim község közötti kapcsolatok ápolásában jelentős tevékenységet fejtettek ki; Nyim község megismertetéséért itthon, vagy külföldön kiemelkedő tevékenységet végeztek, illetve Nyim község fejlődését jelentős mértékben segítették, kiemelkedő segítséget nyújtva Nyim polgárainak, civil szervezeteinek. Ezúttal a kitüntetést Dunai Zoltánnak ítélte oda a testület, akinek az elmúlt években Nyimért végzett önzetlen, kitartó, önkéntes tevékenységét ezúton is nagyon köszönjük, hiszen hatalmas szerepe van településünk már-már országos szintű, pozitív megítélésében.