Átadták a Ságvárt Sommal összekötő kerékpárutat

Posted on Updated on

Kedves Nyimiek!

Már néhány évvel ez előtt elkezdődött a Balatoni bringakörút kiépítése és szinte egyidőben meg is született az a koncepció is, hogy a körútra merőleges, a nem közvetlen parti településeket elérő kerékpárutak is kerüljenek megépítésre. A későbbiekben pedig ezeket a Balatonra merőleges kerékpárutakat összekötve, hálózatot alkossanak. Ezzel segítve a Balatontól távolabbi települések bevonását a Balatoni turizmusba, ezzel növelve a térség gazdasági erejét és lakosságmegtartó képességét.

Sajnos hozzánk nem ért el a kerékpárút, sőt a 65-s főúton az átvezető sem fért bele a projektbe, de a kerékpárút adta lehetőségeket maximálisan ki akarjuk használni. Nyim Község Önkormányzata felvállalta, hogy megtervezteti a leágazót, hogy kerékpárral biztonságosan lehessen megközelíteni a településünket. Már csak egy megfelelő pályázatot kell találnunk, hogy ez meg is tudjon valósulni.

Addig is, már elmondhatjuk magunkról, hogy 30-40 perces kényelmes biciklizéssel autózás nélkül elérhető a Balatonpart. Biztatok mindenkit, hogy válassza az egészséges és még az idősebb korosztály számára is ízületeket kímélő aktív sportot!

Egyúttal újabb lehetőség nyílik azok számára, akik szálláshely kialakításban gondolkodnak, megcélozva a Magyarországon egyre népszerűbb kerékpáros turizmust.

Mindenkinek kívánok jó egészséget és sok kerékpározást!

Barátsággal:

Pistár Péter polgármester