Polgármesteri tervek az idei fejlesztésekre vonatkozóan
Vis Maior pályázaton nyert a település több, mint 28 millió forintot, amit a három híd felújítására és újjáépítésére, utak helyreállítására fordítunk a közbeszerzések lebonyolítását követően.
Mezőgazdasági közmunkaprogramot folytatjuk 14 fővel. Ennek keretén belül újjáépítettünk már 2db 6mx20m fóliát, és e mellé építünk plusz 3db ugyanilyen méretűt. A folyamatos nedvességellátás biztosítására automata öntözőrendszer kerül kiépítésre.
Még ebben az évben szeretnénk a Kultúrházat befejezni, a színpadi függönyöket is beszerezni.
Folytatjuk a konyha kialakítását, az idei költségvetésben az álmennyezet, valamint az előtétfalak kialakítása szerepel.
A Hűtőház és a tápoldatozó berendezés épületének burkolása terveink szerint megvalósul az idén.
Külön öröm számunkra, hogy újabb vagyontárggyal bővítettük az önkormányzat vagyonát, tavaly decemberben.
A közmunkaprogramhoz kapcsolódóan vásároltunk a Kossuth utcában egy házat. Ennek újítgatását, állagmegőrzését megkezdtük, a későbbiekben Tájház kialakítását tervezzük.
Szintén még ebben az esztendőben szeretnénk a temető körbekerítésének befejezését, továbbá lecseréljük a régi elavult szeméttároló rendszert.
A Könyvtár festése sem tűr halasztás, ezt is az idei terveink között szerepeltetjük.
Korábbi lapszámunkban már beszámoltunk a „Büszkeségpont” 1956-os emlékmű terveiről, melynek felállítása még az év első felében megvalósul, és ezzel együtt elkezdődik a „Patak park” kialakítása is.
Több pályázaton indultunk, az hogy melyiken nyerünk az a jövő kérdése. (Pályáztunk többek között, a rendelő felújítására, mulcsozó berendezésre, a Hagyományőrző Egyesülettel közösen a Játszótér mögötti park kiépítésére, a könyvtárba számítógépekre és tabletekre.
A hagyományos rendezvényeinket további eggyel bővítjük, ugyanis a Halmos Béla Program keretein belül sikerrel pályáztunk, ezáltal egy 6 alkalmas népzenei fesztivált tudunk megtartani.
Nem állunk meg! Folytatjuk a megkezdett munkát!