Közös erővel tisztult meg a falu
Április 16-án szombaton az idő is kegyes volt hozzánk, hiszen kellemes tavaszi napsütésben takaríthattuk, csinosíthattunk falunkat Nyimet.
A Siófoki SZC Baross Gábor Közép és Szakiskola diákja sokéves hagyományként évről– évre visszatérnek Nyimbe, hiszen az oktatási intézmény hivatalosan is örökbe fogadta településünket. A kezdeményezés eredeti célja az volt, hogy a fiatalok a képzési idejük alatt közelebb kerülhessenek a falusi élethez és a munkához egyaránt. A fodrász tanulók, informatikusok és egyéb szakmát elsajátító diákok aktívan tevékenykedtek a játszótér kerítésének festésében, árok ásásban, száraz gallyak aprításában, mindezen túlmenően a külterületi útjainkat is megszabadították a felelőtlen emberek által eldobált szeméthalmazoktól. Közel 60 diák és kísérő pedagógusok vettek részt a munkában, akikhez csatlakoztak a faluban dolgozó közmunkások, és lelkes segítők. A dolgos kezű gyerekek ellátásáról a Faluszépítő Egyesület gondoskodott, 25 kg lisztből dagasztottak langalló-tésztát, amit az utolsó darabig a kemencénk lelkét is ismerő Peitli István sütött ki.
A bőséges reggeli mellett Szabó János jóvoltából vaddisznó pörkölt készült, hogy az elvégzett munka után a megérdemelt ebédet is fogyaszthassák a szorgos kezű résztvevők.
Köszönjük mindenkinek aki eljött, a Baross diákjainak, a civileknek, az önkénteseknek! Ne feledjétek!
Jövőre Veletek! Ugyanitt!