Néhány gondolat a felelős állattartás fontosságáról
Az életünket megnehezítő körülményként évek óta hordozzuk magunkkal azokat a felelőtlen állattartókat, akik belenevetnek a többség arcába és azt mondják „úgy is azt csinálok, amit akarok”. Pedig nem! Tudjuk, hogy nem az állat a hibás, hanem a gazdája. Aki nem megfelelően választott kutyafajtát, vagy egyszerűen olyan felelőtlen, hogy egy rossz állapotú kerítés mögé meg sem próbálja bezárni az állatot, és csak széttárja a kezét azzal a kijelentéssel, hogy „nem tudok vele mit kezdeni”, ő felelőtlen állattartó.
Nem hagyhatjuk, hogy az utcán kóborló, a gyerekeket biciklin, gyalog megtámadó kutyák egy-két felelőtlen ember miatt rettegésben tartsanak bennünket. Aki nem tudja benntartani az ebet a telkén belül, az alkalmatlan az állattartásra. Ennek következményeként megvizsgáljuk az EBADÓ bevezetésének lehetőségeit, úgy, hogy azokat ne terhelje, akik megfelelően tartják az állatokat. Ezenkívül a rendőrséggel, hatósági állatorvossal közösen ebellenőrzéseseket fogunk tartani (oltás, chip és tartási körülmények ellenőrzése). A macskák esetén pedig a határtalan szaporulat elkerülésére az egyetlen megoldás az ivartalanítás. Aki ezt nem teszi meg a saját kedvenc cicájával (kivéve, ha tenyésztéssel foglalkozik), az egy állatkínzással felér. Ugyanis mit tesz a nem kívánt szaporulattal? Elpusztítja? Vagy évente 5-10 kiscicát elajándékoz? Valószínűtlen! Ha megtartja, akkor viszont a cicák az ivartalanítás költségénél jóval többet megesznek egy évben.
Mindenkit felelős gondolkodásra és cselekvésre kérek, vagy a törvény erejével kell kikényszerítenünk az ésszerű és emberi magatartást az állatokkal és a falu közössége érdekében!
Barátsággal: Pistár Péter polgármester