Ünnepi gondolatok a világjárvány árnyékában
Tisztelt nyimi lakosok!
Egy újabb olyan ünnepünk volt amit, csak a szívekben tudtunk igazán megünnepelni, sajnos a fizikai együtt ünneplés nem volt lehetséges. Bízom abban, hogy hamarosan visszatérhetünk a megszokott életünkhöz és az ünnepeink tényleg megélhetőek lesznek.
Addig is néhány gondolatot ajánlok mindenki figyelmébe, az 1848-as forradalom és szabadságharccal kapcsolatban
Elfojthatatlan tűz lobog az emberben!
Ha van szabadsága, akkor ez a tűz szunnyadni látszik, lángja elcsendesedik, a mindennapok hamuja elfedi a parazsat. Ám ha az ember fölé elnyomás tornyosul, akkor az felizzik, tápot keres magának, és fellobban újra. A Nap erejével éget át falat, láncot, söpör el bármit, ami az útjába állna!
Petőfi Sándor minden kor, minden gyermeke számára érzékletesen mesélte el, mit érzett azokban a napokban, amelyek a dicsőséges 15-ét megelőzték, így írt:
“A tűzokádó hegy közepébe kellene tollamat mártanom, hogy napjaimat, napjaim gyötrelmeit leírhassam! Így vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szívemnek ezen elkárhozott lelkei elhagyhatják a börtönt, kínszenvedésök helyét… vártam e pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jőni…Senki sem hitte jövendölésemet, sokan kinevettek érte, …de azért folyvást élt bennem ama hit, s úgy voltam, mint az állatok a földindulás vagy napfogyatkozás előtt…”
És lett földindulás!
A zsigeri izgatottság, az elmék forrongása parancsot adott a lábnak és a pesti ifjak nyomán tízezrek tódultak mámorosan az utcákra, hogy megkeressék, kivívják hiányzó szabadságukat: a nemzet szabadságát!
Minden népnek megvannak a maga dicsőséges napjai. Azok a napok, amelyeken – és amelyekre emlékezve – olyan tisztának és nemesnek érezhetik magukat, amilyenné mindenember lenni akar. Így van ez, amióta világ a világ, és így is lesz még sokáig.
A mi legdicsőségesebb napunk minden évben március 15-e. Nemzeti létünk legfényesebb esztendeje pedig – amíg él magyar a világon – 1848 marad. Persze 1848 gyökere is a múltba kapaszkodik, de ’48 a magyar történelem törzse, melyből újabb küzdelmek, köztük ’56 erős ága és 1989 ébredése is kihajtott.
1848 óta Petőfi Sándor és bajtársai jelentik az elszántságnak, a bátorságnak, a lelki és testi szilárdságnak azt a mértékét, amihez bárki, aki a nemzet létére hatással lehetett, hasonlíthatja magát.
167 év törpéi és óriásai sorakoznak azóta: hatalomra jutott hazugok és puskát szorongató, az országért hősiesen harcoló bakák, pénzért a közérdekét árulók és a tankokkal szembeforduló asszonyok egyaránt… Köztük kell megtalálnia a helyét minden magyarnak, esze, becsülete, tehetsége mértékében!
Persze nem minden kor, ad lehetőséget a heroikus tettekre, de mindig meg kell küzdenünk akár a hétköznapokban is a fejődésünkért, megélhetőségünkért. Senki nem ad ajándékba szabadságot, boldogulást. Dolgoznunk kell, és példát venni 1848 ezernyi névtelen hőséről.
Barátsággal és a hősökre emlékező tisztelettel:
Pistár Péter polgármester
