Lezárult az Egy VölgyNYIMuzsika koncertsorozat
Izgalmakkal telve kezdődött az Egy VölgyNYIMuzsika záróeseménye. A rossz idő hátráltatta a közönség érkezését, azonban, a program hivatalos kezdete után fél órával, mintegy varázsütésre érkezett meg a tömeges számú közönség. Nem hiába, hiszen ez úttal a Hanga Banda beltéri, akusztikus koncertjét és előadását, táncházát élvezhettük. Az ívesen felépített műsort, most kérésünkre rövidebbre faragták, azonban ezt senki nem rótta fel nekik, hiszen a felszabaduló időt az aktív táncház javára fordítottuk. Tettük azt a Balaton Táncegyüttes Szakajtó Csoportjával előzetesen tett egyeztetés okán, mely szerint örömmel jelentetik magukat az eseményen. A tanulók számára különleges volt ez az alkalom, hiszen minőségi élő népzenére táncolhatták el éppen tanult szilágysági táncaikat, bónuszként a hivatásos táncosoktól leshettek el haladó szintű lépéseket. A szoknyák forogtak, a lábak dobogtak, a vendégek, bízunk benne, elégedetten távoztak. 🙂
Sikeresen zárult az Egy VölgyNYIMuzsika több, mint fél éven átívelő programja.
A hat részből álló rendezvénysorozat elérte a tradicionális magyar népzene megismertetésére, kultúraközvetítésre, közösségépítésre irányuló céljait. Azzal a biztos tudattal búcsúzunk, hogy az érdeklődők számára sikerült új élményeket és ismereteket nyújtanunk.
Az biztos, aki csak egy rendezvényen is részt vett: egy valódi, hiteles és magas minőségben prezentált szeletét ismerhette meg a Kárpát medence-i hagyományos zenei kultúrának. Köszönjük mindenkinek, aki eljött, köszönjük az önkéntes segítők nélkülözhetetlen munkáját!