Újabb sárkányhajó-futamon vett részt Nyim
A Nemzeti Regatta sárkányhajó versenyén szereplő csapatunkra elszántságuknak, erejüknek és ügyességüknek köszönhetően több településről is felfigyeltek. A messzebbről érkezők egyszerűen nem akarták elhinni, hogy a futam előtt a nyimi fiúk összesen 6 edzésen vettek részt, és azt megelőzően még soha nem ültek sárkányhajóban. Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület felkérte a csapatot, vegyenek részt Siófok színeiben 2018. június 23-án, az V. Balatonföldvári Sárkányhajó Gyorsulási Bajnokságon, és ha tudnak, toborozzanak még néhány főt- – köztük lányokat is – maguk mellé.
A felkészüléshez ingyenes edzési lehetőséget is biztosítottak. A kiírás szerint 16 fő, és ebből minimum 4 nő indulhatott a bajnokságon. A siófokiak két 16 fős legénységet indítottak a futamon, siófokiakat és nyimieket vegyesen, melyből 15-en (12 férfi és 3 nő) nyimiek voltak. Nagyon izgalmas nap volt, 100 méteren kellett megmutatni az együtteseknek, mire is képesek, és a küzdelem minden alkalommal nagyon szoros volt. Több alkalommal célfotó döntötte el a verseny kimenetelét. Mindkét csapat igen jól szerepelt a futamokon, a legjobb 8 között végeztek, annak ellenére, hogy elég erős volt a mezőny. Szurkolóink ismét öregbítették nemcsak Siófok, hanem a falu hírnevét is, hiszen ezúttal is nagyon hangosan, szívvel-lélekkel szorítottak csapatainknak. A ellenfelek versenyzői közül nyimiekként is sokan megismertek, örömmel üdvözöltek bennünket. Élményekkel és tapasztalatokkal, valamint egy tartalmas nap szép emlékeivel térhettünk haza.